Írók nevei, az írásuk címe és annak évszáma

Aaron Darkblumm: Kicsit minden olyan, 1999/3
Aaron Darkblumm: Királyság egy mondatért, 2001/4
Aaron Blumm: Urban legend go to Kishegyes (e2.), 2004/4
A végső dolgok I. vers, 2003/3
Acsai Roland: Szoknyás golyók, Mintha volna, Denevér-préda, Báger, 2005/1
Ágoston Andrea fordításában egy ismeretlen angol költő verse, 2004/4
Ágota Kristóf: Nem fáj! (Ágota Kristóf: Ballada a Trilógia című regény nyomán), 2002/3
Alan Sillitoe: Ezernyi hangom közül, 1999/3
Alenka Jenšterle-Doležal versei, 2005/2
Aleksandar Prokopiev: Papírmorzsák, levélkék, 2003/4
Aleksandar Tišma: Két író megy vendégségbe, 2000/1
Alexandra Foresto: Kosztolányi és Gorkij: az 1927-es Véres költő fordításának rejtélye
Andrija Radulović verse, 2006/23
Andróczky Csaba: A mítosz fenomenológiai átértékelődése, 2004/3
Angyalosi Gergely: A befalazott költő, 2004/2
Anka Žagar: Szél a címben, 2005/2
Ante Rudinski: Kocsma – vendéglő – kávéház (Egy város, amelybe – mint a mesében – hét út vezet), 1998/3
Ante Vukov: Részlet a herbárium című regényből, 1999/3
Antoine Compagnon: Az elmélet démona, 2004/3
Antoine Lambrechts: Bencés zarándokok az
Áthosz-hegyen, 2000/1
Antun Rudinski és Petar Andrić: Antun Rudinski várostörténetei, 2006/23
Antun Rudinski várostörténetei, 2006/23
Arany Zsuzsanna: Gondolatok a Kosztolányi kritikai kiadás kérdéseiről, 2006/1
B. Foky István: Buzgárlesen, 1999/2
B. Horváth István versei, 1999/2
Bakó Zsuzsanna: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ábrázolása és kultusza a 19. századi magyar festészetben, 2003/1
Balassa Péter: Víz alatti levél az Adriacinkének, Tolnai-motívumokra, 2001/3
Balázs Attila: Játszd újra, Eti, 1998/3
Balázs Attila: Baráth a tükör előtt, 2000/1
Balázs Attila: Párizsi szeletke, 2002/1
Balázs Attila: Szem, ha szakad (avagy: szereti ön Ladikot?), 2002/3
Balázs Attila: Hogy vagyok (?), 2002/4
Balázs Attila: Emlékszel-e Dolly Bellre?, 2003/4
Balázs Attila–Jósvai Lídia: A hordozható poéta, 2004/4
Balla D. Károly: A vadonc, 2001/1
Balla D. Károly: Tedd le a lepkefogódat, Yonathán, 2002/2
Balla D. Károly: Argosz aranykora, szembesülés 19–25, 2003/1
Balla D. Károly: Volt egyszer egy birodalom, 2003/4
Balog István: Karácsony, 2003/4
Balog József: Királyok völgye, 1998/3
Balog József: Egy. Kettő. Három, 2000/3
Balogh Robert: Se égen se földön, 2002/2
Balogh Robert: Mindennapi mágnesemet, 2003/3
Bálint Péter: Ülök a padon, 2003/3
Bánki Éva: Csoda íródik, 2004/2
Bányai János: A bennszülött etnográfus (Kosztolányi kisprózáiról), 2001/1
Bányai János: ,,Kettőshang" (Tandori) Dezső (Kosztolányi) Dezsőt olvas, 2005/3
Barácius Zoltán: Tájkép csata után (A szabadkai magyar társulatok breviáriuma a közelmúltban és ma), 2002/3
Baráth Katalin: Számozott lapok, 2001/1
Barbara Korun versei, 2005/2
Bela Duranci: Utazások, 2001/2
Bela Duranci: A városiasodás - Szabadka új arculata, 2003/3
Bela Duranci: Napló, 2004/4
Bela Duranci: Naplójegyzetek, Simulacrum, 2005/3
Bencsik Emese: kék – hegyi beszéd, 1999/3
Bene Zoltán: Január (Rejtélyes eset), 2005/1
Benes József festőművész anekdotái, 2000/2
Berniczky Éva: A paradicsommadár, 2001/1
Berniczky Éva: Viváriumba zárva, 2001/2
Berta Bojetu versei, 2005/2
Beszédes István: Amikor vízen járni látszott..., 1999/2
Beszédes István: Elefantázia, 1999/3
Beszédes István: Felirat, 1999/4
Beszédes István: Kétéltű-partraszállás, 2000/1
Beszédes István: Szájfogás, 2000/4
Beszédes István: Napkitörés, 2001/3
A tenor háza avagy facies hipoccratica (Mágikus nihilizmus) szerzette Beszédes István, 2002/3
Beszédes István-Lovas Ildikó: Táskamese, 2002/3
Beszédes István: Még föl lehet kapaszkodni... Avagy kecske a forró bádogtetőn, 2002/3
Beszédes István: Látta-e valaki a feltalálót?, 2002/3
Bina Štampe Žmavc versei , 2005/2
Biró Károly polgármester beszámolója, 2003/3
Bircsák Anikó: Homo mythologicus. Rútság és szépség Kosztolányi: Néró, a véres költő című regényében, 2007/1
Boda Olivér versei, 2004/3
Bogáts Mónika: A bűvész cilindere, 1999/3
Bogdán József: Kosztolányi-emlékek, 2003/2
Borbély Szilárd: Egy utazás helye, Az utolsó posta, 2002/1
Borbély Szilárd: Jónás hala, 2004/4
Borbély Szilárd versei, 2006/1
Borgos Anna: Meleg burokból tüzes cipőbe, 2004/2
Bori Imre: Kosztolányi Dezső művét látni 2001-ben, 2001/1
Boško Krstić: Lesz szíves, még egy duplát!, 1998/3
Boško Krstić: A város szemébe nézve, 1999/3
Boško Krstić: ,,Mirna" Rovinj, Ermitázs, 2000/1
Boško Krstić: A leghosszabb út, 2001/2
Boško Krstić: Képeslap jön Liliputból, 2002/2
Boško Krstić: Jól vagyok, 2002/4
Boško Krstić: A város az embereké, a hatalom az államé, 2003/4
Boško Krstić: A vadgesztenyefás utca nyomában, 2004/2
Boško Krstić: Mostari esők (Részlet egy készülő regényből), 2004/4
Boško Krstić: Kratošija, Ohrid, Molyrágta idő, A zsíros kenyér, A Pál utcai hősök, Poros élet, A szerelem szabadkai iskolája, Betűgyűjtők szenvedélye, Az alkony szabadkai sugárútja, 2005/4
Boško Krstić: Dévavári Zoltán, 2007/1
Boško Kuntić: Mamusich Lázár és Biró Károly a dicsőség és feledés között, 2003/3
Botka Ferenc: Emberi színjáték – ,,vonal alatt" (Kosztolányi Dezső: Tere-fere), 2005/3
Bozsik Péter: Más nap – nocturne Z. Gyulának, 1998/3
Bozsik Péter: Az ékszerésznő, 1999/3
Bozsik Péter: Talált tankák, 1999/4
Bozsik Péter: (Mindszent hava), 2000/1
Bozsik Péter: …égy jól mindhalálig!, 2001/1
Bozsik Péter: Szarajövő, 2001/3
Bozsik Péter: Hungráfia, 2002/3
Bozsik Péter: Elnapolás a virtuális teraszon, 2002/4
Bozsik Péter: Kádár és Lugossy ’48-a, 2003/1
Bozsik Péter: A vidéki, Egy hipochonder leveléből, 2003/4
Bozsik Péter: Kedves Bata János!, 2004/3
Bozsik Péter: Olvasónapló, 2004/4
Bozsik Péter: ... A NŐ, 2005/2
Bozsik Péter: Tengertan, 2005/4
Brasnyó István: Hogylét? Ígylét!, 2002/4
Brestyánszki Boros Rozália: Cím nélkül, 1999/2
Brestyánszki Boros Rozália: Egy színdarab születése, 2002/3
Brestyánszki Boros Rozália: Egy drámafordítás története, 2002/3
Brestyánszki Boros Rozália: A révész satuja, 2004/1
Brestyánszky Boros Rozália: A dramaturg naplójából, 2005/3
Brickner Balázs: Őrködés, 1999/3
Burkus Valéria: Nudista lelkek (regényrészlet), 2000/3
Burkus Valéria: Revolúció, 2000/4
Baráth Katalin: Szakadatlan rekonstrukció (Az individuum elbeszélt jellege és más problémák Cholnoky László Bertalan éjszakája c. művében), 2003/1
Cornel Ungureanu: DaniloKiš, a Kelet felé vezető út, 2003/2
Christian Norberg-Schulz: Genius loci (részlet), 1999/3
Csabai Ferenc: A fekete alpinista, 2005/1
Csáky Sörös Piroska: Kosztolányi a Hídban, 2004/2
Csányi Erzsébet: A rajongó Kosztolányi Kosztolányi Dezső és Virginia Woolf regényeinek érintkezési pontjai, 2003/2
Csányi Erzsébet: Senkiföldjén – valóság és szó nélküli történet (Végel László: Exterritórium), 2001/2
Csányi Erzsébet: Az emlékezet selyemszála – Karcolat Fenyvesi Ottó költészetéről, 2002/1
Csányi Erzsébet: Hogylét, 2002/4
Csaplár Vilmos: Bizánc a magyarok után nyúlt, 2003/4
Csáth Géza: A muzsika mesekertje, 2000/2
Cservenák Ildikó: Unalom, Magány, 2003/1
Csuhai István: Paul Austerről, 2000/3
Cvetka Lipuš versei , 2005/2
Čudić Marko: Danilo Kiš versfordításairól vagyis mire jó manapság az irodalmárnak egy író levelezése Danilo Kišhez írt levelek, 2003/2
Čudić Marko: Irodalomszemléleti bildungsesszé-kisérlet, 2003/4
Čudić Predrag: Kosztolányi Dezső Pacsirtájának fordításáról, 2001/1
Czirok Ferenc versei, 2006/23
Dalton Trumbo: Johnny fegyverben, 2002/3
Dane Zajc versei, 2006/23
Danilo Kiš–Haris Pašović: Utazás Nicaraguába, 2003/2
Danilo Kiš–Nenad Fišer–Haris Pašović: A csodatevő, 2003/2
Danilo Kiš: A bolondokháza előcsarnokában, 2003/2
Danyi Zoltán versei, 1999/2
Danyi Zoltán: Távol, 1999/3
Danyi Zoltán: K.D. második verse, 2001/1
Danyi Zoltán: Tárgyakat dícsérő, Hát ha roppan, Cím nélkül, 2001/4
Danyi Zoltán: Regény és alkímia (Hamvas Béla Karnevál című regényének alkimista olvasata), 2002/1
Darabos Enikő: Kövek, 2006/1
Darvasi László: A Boromirok, 2005/1
Datura Stramonium vers, 2003/3
David Kecman: Felugrás helyből, 2001/2
David Kecman: A napóra árnyékában, 2002/1
Deák Botond: Alvásom regénye, 1999/4
Deák Ferenc: Thália felé boruló bőségszarú, 2002/3
Deák Ferenc: Versenyen kívül, 2003/1
Deák Bárdos Ágnes: Rosszkor, rosszhelyen, 2005/2
Demeter Szilárd: Az ötezer forintos bankjegy, 2005/1
Dési Ábel: Apám kocsmája, 1998/3
Dési Ábel: Ciróka képei és kommentár a vershez, Macska-álmok a szerelemről és kommentár a vershez, Ének és tánc dobszóra és kommentár a vershez, 1999/4
Dési Ábel: Az írói lét – háborús időben, 2000/2
Dési Ábel: Koštunica példája, 2000/4
Desire villamosa – Esterházy Péterrel Szilasi László beszélget, 2007/1
Dobos István: ,,A jó író” és ,,a jó írás”. Kosztolányi és Esterházy, 2002/1
Dömötör Gábor: Gondolatok a szabadkai zsinagóga jövőbeni rendeltetéséről, 1999/3
Dömötör Gábor: Műemlék és természet – Kert, park, kultúrtáj, 1999/4
Draginja Ramadanski: Függő lapok, 2002/2
Dudás Károly: A levél, 1999/4
Dušan Matić: Velence, egy estén, 2001/3
Dvorácskó Lilla: A nem gömbölyű kör (Az Eső előtt című film zenéjéről), 1999/4
Đorđe Kuburić: Az irodalom világa – A szabadság birodalma?, 1999/4
Đorđe Kuburić: Angyalok, 2000/1
Đorđe Kuburić: N.Y.C, A város emlékére, Út menti sír, Karlóca, Utazás, 2001/2
Đorđe Kuburić versei, 2004/3
Đorđe Pisarev-Bakos András: Négykezesek – A nagyváros mögött, 2002/2
Edvard Kocbek: Már nincs aki irányítson, 2004/4
Egy beszélgetés élménye (Vendégségben Stadler Aurélnál), 2000/2
Egyed Emese: Két Aranysárkány, kísérlet (Kosztolányi ,,ifjúságnak szánt" Aranysárkányáról), 2006/1
Ekler Dezső: Amiért a népiség nincsen és nem is lesz már soha többé, 2001/4
Erika Vouk versei, 2005/2
Eugen III. Kočiš: Ivan Gundić emlékezései, 1999/2
Eugen III. Kočiš: A messzeség hangjai, Üdvözlet, tájak, emberek, 2001/2
Evetović Edittel Kovács Tomin Laura beszélgetett, 2006/23
Fáradtak vagyunk Fáradtak a királyi művészettel végzett szk. munkától..., 2000/2
Farkas Zsuzsa: Összefonódott sorsok: Lifkáék és Szabó Edit, 2006/23
Farkas Zsuzsa: Az örök közlegény – Szabó Mihály története, 2006/4
Fekete J. József: A megőrült kaleidoszkóp (Szentkuthy Miklósról), 1999/4
Fekete J. József: Nausikaa kocsija után, 2001/2
Fekete J. József: „A nincs-hova-menés száz gondolata” (Gulyás László: A másik nap), 2001/3
Fekete J. József: Regionalizmus és interkulturalitás – Herceg János művészetszemléletének interkulturális vetületei, 2002/1
Fekete J. József: Magánynapló, 2002/2
Fekete J. József: Előlegezett bizalom a gyermekirodalomnak, 2003/4
Fenyvesi Áron: Novi Sad ,,az olyan város''..., 2004/3
Fenyvesi Áron: Futó por, Kosztolányi és a halál, dance macabre, 2005/3
Fenyves Miklós: Eltérítés – Thomas Bernhard Beton című regényéről, 2002/1
Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva, 2005/1
Ferenc Hajnalka: Fogoly-utazó – kereső utazó, 2005/4
Fliegauf Benedekkel Molnár Csaba beszélgetett, 2006/23
Füzi László: ,,Maradjunk a kételyeknél”, 2002/2
Gajdos Tibor: A mester, A bolondok nem halnak meg, Barátom, a varázsló, 2000/2
Garaczi László: Jó lesz nekünk, 2000/1
Garay Béla: A szabadkai színház története (szemelvények), 2004/1
J. Garay Béla: Indiánok, 2004/1
Géber László: Egy nap Újvidék főterén, 2002/1
Géczi János: Fúgavariáns, Fladnitzbergi hárs, Lélek, Nádi farkas, 2002/1
Gerle János: Naplójegyzetek, 1999/4
Gerle János: Lassan harminc éve, 2001/4
Gerold László: Irodalmi Társaságaink – a Kosztolányi Társaság, 2001/1
Gerold László: A révész satuja (jegyzet), 2004/1
Gerold László: Indiánok (jegyzet), 2004/1
Gobby Fehér Gyula: Egy zacskó savanyúcukor avagy Az emlékezet feledése, 2002/3
Gobby Fehér Gyula: Világhatár, 2003/3
Gobby Fehér Gyula: A repülő Vucsidol, 2004/2
Gobby Fehér Gyula: A repülő Vucsidol, 2004/3
Grásztity Viktor: Nevetés önmagunk felett, 2004/2
Grecsó Krisztián: Olyan jó, mikor megy, 2001/1
Gregor Strniša: Hó, 2005/3
Gulyás József 1959 és 1974 között írott verseiből, 1999/4
Gulyás József: Útjaink keresztjén, 2000/4
Gulyás József: Naplójegyzetek, 2001/2
Gulyás József: Olajfa virág, Kővágói levél, 2001/3
Gulyás József: agaras új kor, 2002/1
Gulyás József: Egy rajzom alá, 2003/1
Gulyás József: jobbra át a téren, 2003/2
Gulyás József: Ludasi sor, 2003/4
Gulyás József: Naplójegyzetek, 2005/3
Gulyás László versei, 1999/2
Gulyás László: álmatlan éjjelek, 1999/3
Gyulai Kiss Noémi: Varjak, A tort megülni, 1999/4
Haffner Zoltán állította össze ,,Hiányzik az áhitat” (Kosztolányi-interjúk), 2001/1
Hajdú János: Csáth Géza munkássága két évtized könyvkiadásában és Irodalmi recepciójában, 2004/2
Harkai Vass Éva: Gábor és én, 1999/3
Harkai Vass Éva: Triptichon, A visszaút sem, És akkor a dombok, Március vége: átgyalogol a téren, 2001/2
Harkai Vass Éva: Négy szonett, 2001/3
Harkai Vass Éva: Vergilius és Nero, 2002/1
Háy János: Lajos utolsó levele Feri feleségéhez, 2002/2
Hermann Zoltán: A próza nyelve (Szitár Katalin: A prózanyelv Kosztolányinál), 2002/1
Horváth Éva: Helytelen világ (színpadra alkalmazva Németh István novellája alapján), 2002/3
Horváth József: Száz év szabadkai képes levelezőlapjai, 1999/4
Horváth Ida: Állomások, 2001/2
Hovány Lajos: Helmut Weigel szabadkai munkáinak számbavétele, 1999/3
Hovány Lajos: Vízépítési gondok a Palicsi-tó vízgyűjtő területén, 1999/4
Hovány Lajos: Szárnyalkodásaink, 2000/4
Hovány Lajos: A jóisten mosolya, Útban a természetes rendszerek felé, A jó helyek felé, 2001/4
Hovány Lajos: Útközben, 2002/1
Hovány Lajos: Az égbe kapaszkodva, 2002/4
Hózsa Éva: A kávéházi gyerek öröksége, 1998/3
Hózsa Éva: Az utániról, a könyvekről és a tűzápolásról, 1999/4
Hózsa Éva: Bukdácsoló Kosztolányi-képépítés, 2001/1
Hózsa Éva: Az átutazóság poggyásza, 2001/2
Hózsa Éva: A reprodukálhatóság értékei (közép-európai utakon), 2001/3
Hózsa Éva: (Kis és nagy) velencei világszínház (Hugo von Hofmannsthal: Andreas), 2001/4
Hózsa Éva: Naplóolvasó olvasónapló, 2002/2
Hózsa Éva: Könyvkertben, az eredeti fele (Hogy vagyok?), 2002/4
Hózsa Éva: Fordítás rózsa-áron, 2003/2
Hózsa Éva: Gondola a szövegtérben, 2005/2
Hugo von Hofmannsthal: Andreas, 2001/3
Hugo von Hofmannsthal: Katonatörténet, 2001/4
Ignotus Pál: Nagyságos Baedecker Úr! Fáradtak vagyunk, 2000/2
Isidora Sekulić: A balkán, 2003/4
Ivan Čolović: „A mennyei Szerbia földet érése”, 2000/4
Ivan Čolović: Amikor azt mondom újság, 2000/4
Ivan Čolović: Az irónia gyilkos kisugárzása, 2000/4
Ivan Čolović: Rockefeller és a hét kopasz, 2000/4
Ivan Čolović: Legyél hős és hallgass!, 2000/4
Ivan Čolović: Vox populi – vox naturae, 2000/4
Janisch Attila filmrendezővel Molnár Csaba beszélgetett, 2006/23
Jánossy Lajos: Hamu és ecet, 2003/4
Jánossy Lajos: Hamu és ecet (Részlet egy készülő regényből), 2004/4
Jasna Jovanov: Dada igen, dada nem, avagy hogyan olvasandó ma a dadaizmus, 2000/1
Jász Attila: Saját használatra, 2001/1
Jász Attila: Megrepedt visszapillantó tükör, 2002/2
Jász Attila: A világfalu városfalára, 2003/3
Jász Attila: (A farkas), (Az árva), (A belső harcosok), (A tükör), (A pici fátyol), (Az egyszarvú), (Ps: A volt egyszer), 2003/4
Jenei Gyula: utazás, 2001/2
Jódal Kálmán: Szilícium-völgy, 2000/1
Jódal Rózsa: Mindenkori Záchok (A szabadkai Népszínház évadnyitó előadásáról), 1999/4
Jódal Kálmán: A labirintus másik arca: végtelen pázsit, A szfinx pupillája: Was ist Kunst Lili Marlenne, 2002/4
Jónás Csaba: A jóképű test, 2002/1
Joso Šokčić: Szabadka utolsó magyar polgármesterének lemondása, 2003/3
Józsa Márta: A klausenburgi patkányfogó (Részlet egy készülő regényből), 2004/4
Judita Šalgo: A birobidzsáni út, 2001/3
IN MEMORIAM Juhász Erzsébet (1947–1998), 1998/3
June: A valóság fényében, Nem értem, Csak azért leszek kegyetlen, hogy szíves legyek..., Csak öt percet, Adjatok, A valóság fényében, Suttogások, 2003/4
Káich Katalin: ,,Élünk vagy nem?" (Százhuszonöt éve született Ady Endre), 2002/4
Káich Katalin: Naplótöredék 14, 2006/4
Káich Katalin: Cselédsors az úri Magyarországon (Az Édes Anna ürügyén), 2007/1
Kalász István: A mosoly, 2001/2
Kalász István: Újragondolás, 2002/1
Kalász István: Egy író élete-halála/avagy: Stolz témát keres, 2002/2
Kalász István: Tanácsadó bajba jutottaknak, 2003/3
Kalász István: Másnap délelőtt… csöngetésre ébredtem, 2004/2
Kappanyos András: Rím és értelem, 2003/2
Karácsonyi Petra: Csantavéri Orlandó (regényrészlet), 2001/4
Karácsonyi Lili: E. Ilona dobozai, 2001/1
Kelecsényi László: Zsenik egymás közt. Kosztolányi és Krúdy kapcsolata, 2007/1
Kern Ágnes: Múzsák, 2005/2
Király Andrea: Mert minden madár úgy énekel... (Sütő András: Ádvent a Hargitán és a Balkáni gerle című drámáiról), 2002/3
Kiss Benedek: Újkori karácsony Sárával, Mese-mesügér, 2005/1
Kiss Csepregi Anna: A szellem helye, 1999/3
Kiss Gusztáv: Történeteken túl, 1999/3
Kiss Gusztáv: Gondolatok a szabadkőművesség és a szabadkai polgárság kapcsolatáról, 1999/4
Kiss Gusztáv: Egy évszázaddal ezelőtt, 2000/2
Kiss Gusztáv: Napló, 2000/2
Kiss Gusztáv: Az individuáció pillanatai, 2000/4
Kiss Gusztáv: Római mozaikok – Milkó Izidor utazásai, 2001/2
Kiss Gusztáv: A bácskai kentaúr, 2001/4
Kiss László: Szökés a picsába, 2005/1
Koleszár Csilla: Lifka Sándor, 2006/23
Koliger Károly: A jel, 1999/3
Koliger Károly: A lárva, 2000/2
Koliger Károly: Páratlan kapcsolatok, 2001/3
Kollár Árpád versei, 2004/3
Kondász Rózsa: A Kosztolányi-est, 2001/1
Königer Miklós: Arcképek ceruzarajzzal, 2004/1
Kontra Ferenc: Még föl lehet kapaszkodni (Buszfölvonásos), 2002/3
Kontra Ferenc: New Country Song (ahogy voltam), 2002/4
Kontra Ferenc: Felettem, 2004/3
Kontra Ferenc: „Tanúja egy csomó lelki küzdelemnek”, A naplóíró Csáth Géza, 2006/1
Kopeczky László: Kapunál, 1999/4
Kopeczky László: Ezred-, század- és egyéb vég, Sírom fölé hajolva, De már, 2000/4
Ifj. Dr. Korhecz Tamás: Testvéri szeretet avagy..., 2005/4
Korhecz Papp Zsuzsanna: Úri viselet Szabadkán (1850–1918), 1999/3
Korhecz Papp Zsuzsanna: Időutazás, 2001/2
Korhecz Papp Zsuzsanna: Az aranyfüst, 2001/3
Korhecz Papp Zsuzsanna: Október 5-e emlékmorzsái, 2000/4
Kornis Mihály: Az alvajáró ország, 2006/4
Kőrösi Zoltán: Orrocskák, 2000/1
Kőrösi Zoltán: Kedves Ildikó, azt kérdezed..., 2002/4
Kőrösi Zoltán: Szerelem, 2003/4
Kőrösi Zoltán: Hazánk szíve, 2005/2
Kőrösi Zoltán: Hazánk szíve (regényrészlet), 2005/3
Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás, 2005/4
Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás, 2006/1
Kovács Karolina: Cloéra várva, 1999/3
Kovács Orsolya: A Zsolnay díszkerámia a szecesszió korában, 2001/4
Kosztolányi-Napok irodalmi pályázatának nyertes pályaművei, 2002/1
Kosztolányi Dezső Napok diákpályázatának anyagából, 2003/2
Krasztev Péter: Fenntartható fejlövés, 2002/4
Krasztev Péter: A Duna: centrumból a perifériába?, 2003/4
Kristina Hočevar versei, 2005/2
Kukorelly Endre: 21 novella. Írta K.A., 2001/4
Kukorelly Endre: Paprika, 2002/4
Kukorelly Endre: 69 mondat. Egy K.u.K. konferencia elé, 2003/1
Kukorelly Endre versei, 2004/3
Kukorelly Endre: Egy belga revolver, 2006/4
Kunkin Zsuzsanna: A kezdés, 2004/1
Lábadi Zsombor: Csodálkozás és rezonancia – Stephen Greenblatt, 2002/1
Ladányi István: Nincs is annál szebb, 2003/4
Ladányi István: Nyelvmacska, 2005/2
Ladik Katalin: Vészkijárat (részletek a készülő regényből), 2000/3
Ladik Katalin: Csipkerózsika, 2002/3
Ladik Katalin: Hvari napló Budapestről, 2002/4
Lajkó Félix és Lévay István: „Felkértek: folytassuk a dobolást” Lejegyezte: B.V., 2000/4
Lalia Gábor: Bacchus jegyese, 1998/3
Lalia Gábor: „Ennek annyi”, 2000/4
Láncz Irén: Kosztolányi gondolatai a nyelvről, 2003/2
Laza Lazić: Európai irodalom a javából, 2001/1
Léphaft Pál beszélgetése Kaján Tiborral, Egyedül növök, ha már magasra nem..., 2005/4
Lily Novy versei, 2005/2
Ljubica Ristovski: A szabadkai színház 150 éve, 2004/1
Lovas Ildikó: Gránátalmával a böjt idején, 2000/1
Lovas Ildikó: Via del Corso, 2000/3
Lovas Ildikó: Via del Corso II., 2000/4
Lovas Ildikó: Szeráfi történet, 2001/1
Lovas Ildikó: Aranyos történet, 2001/3
Lovas Ildikó: Bácskai müzli, 2004/3
Lovas Ildikó: Dévavári Zoltán, 2007/1
Magyar László: Cigányzenekarok Palicson (1860–1918), 1998/3
Magyar László: Kosztolányi Ludason, 2001/1
Magyari Andrea: Északabbra, Véletlenék,
Kutyabaj, Fázisok, 2000/1
Magyari Andrea: Szakadékok, 2000/3
Magyari Andrea: Enteriőr, 2006/1
Maja Vidmar versei, 2005/2
Mamusich Lázár Szabadka szabad királyi város polgármesterének beszámolója, 2003/4
dr. Máriás: fekete levegő, 1999/4
Marija Šimoković: ,,Tolsztoj Jasznaja Poljana-i háza is valahogyan ferdén áll'', 2000/1
Marija Šimoković: Díszlet a szélnek, 2003/1
Marija Šimoković: Díszlet a szélnek, 2003/3
Marko Ristić: Marcel Proust (második levél a Plitvicei-tavakról), 2001/3
Marno János: Őszi barnák, 2005/1
Maruša Krese versei, 2005/2
Márton László: Koponya a kirakatban, 2005/1
Máthé Andrea: Az essz/é/let öröme, 2000/3
Máthé Andrea: Az út után, 2001/2
Máthé Andrea: Képek, könyvek, kertek, 2002/1
Máthé Andrea: – komszékomszá, 2002/4
Máthé Andrea: Diárium, 2004/3
Maurits Ferenc: Szürkület, szürkületben (csendéletek az ötvenes évekből), 2003/4
Mesés Péter: Volt? egyszer? egy? ország?, 2003/4
Mészáros Sándor: Vignetták – Utazások száz dollárral, 2001/4
Mészáros Sándor: A napló ellen: Thomas Mann és Gombrowicz, 2002/2
Mészáros Sándor: Azt mondja, jól vagyok, 2002/4
Mészáros Sándor: Utazások száz dollárral, 2003/4
Mészáros Sándor: Utazások száz dollárral (Róma), 2004/3
Meta Kusar versei, 2005/2
Michel de Montaigne: Esszék (részletek), 2000/3
Mircea Mihaies: Danilo Kiš, a metafizikus Casanova, 2003/2
Mihályi Katalin interjúja Kovács Frigyessel, a szabadkai Népszínház magyar társulatának igazgatójával – Álomszínház és színházi álom, 2002/3
Mihályi Katalin beszélgetése Ágoston Pribilla Valériával, a szabadkai Gyermekszínház igazgatójával, Rozsdaszín országban is lehetséges a csoda, 2003/1
Miklós Péter: Tisza-part, Távolodó tél, 2005/1
Mikola Gyöngyi: Vidéki kávéház, avagy néhány gondolat egy adott tér szimbolikájáról, 1998/3
Mikola Gyöngyi: Az esendőség műfaja (Szív Ernőről), 1999/4
Mikola Gyöngyi: A véső nyoma, 2000/1
Mikola Gyöngyi: Az esszé mint önarckép, 2000/3
Mikola Gyöngyi: A kor hőse, 2001/1
Mikola Gyöngyi: Az atléta siratása (Mészöly Miklós 1921–2001), 2001/2
Mikola Gyöngyi: ,,A babérnak amit suttogni tanított” (Tolnai Ottó: Balkáni babér), 2001/2
Mikola Gyöngyi: Goli Život (Kommentárok Radics Viktória Danilo Kiš monográfiájához), 2002/4
Milivoj Prćić: Emlékmű Đido Vukovićnak, 2005/3
Milovan Miković: Júliusi hőség, 1998/3
Milovan Miković: Background Operation, 2002/1
Milovan Miković: Napló (2002. október 24.), 2003/1
Milovan Miković: Színházi lapok, Az 1941 és 1944 közötti időszak, Zenés-táncos darabok 1953/54, Duna-menti horvát írók művei, Megválaszolatlan kérdések, 2004/1
Milovan Miković: Nem nézed, miből élsz. Félelem, 2004/2
Milovan Miković versei, 2004/3
Milovan Miković: Magyar tétel, 2006/4
Milkó Izidor Érettségi vizsgálati dolgozata a magyar nyelv és irodalom köréből, 2000/2
Milkó Izidor: Mikszáth, 2000/2
Miodrag Pavlović: Élet a mítosz szerint, Hallgatás visszhang nélkül, 1999/4
Mirjana Miočinović: Tanúskodás és felismerés, 2000/1
Mirjana Novaković: A félelem és szolgája, 2002/4
Mirko Grlica: A Polgári Kaszinó 1878–1914 (Adalék Szabadka társadalomtörténetéhez), 1998/3
Mirko Grlica: Telefonjegyzék 1906-ból, 1999/3
Mirko Grlica: Hermész szárnyas saruja se kellett, 1999/4
Mirko Grlica: A tolerancia szellemének kezdeményezői, 2000/1
Mirko Grlica: Ismétlődő történelem?, 2000/4
Mirko Grlica: A szecessziós Szabadka – Az ellentétek városa, 2001/4
Mirko Grlica: Egy tér története, 2002/1
Mirko Grlica: Vereség a krivajai láposnál és a kaponyai csárdánál – Szabadka és környéke 1849 tavaszán a szerb memoár-irodalomban és a sajtóban, 2003/1
Mirko Grlica: Mamusich Lázár, 2003/3
Mirko Grlica: Biró Károly – A kompromisszum-kereső polgármester, 2003/3
Mirko Grlica: Félresikerült férfi? Semmiképpen!, 2006/1
Mirnics Gyula: Szerelem, 1999/3
Mirnics Gyula: A füst, 2001/4
Mirnics Zsuzsa: Darazsak, terek, 2000/4
Mohás Lívia: Hannah, 1999/4
Mojzes Antal: Egy életút, 2006/4
Molnár Csaba: Ráérő idő: Borbély Szilárddal Molnár Csaba beszélgetett, 2006/1
Molnár Csaba: Ráérő idő: Kőrösi Zoltánnal Molnár Csaba beszélgetett, 2006/1
Morsányi Bernadett kisprózái, 2006/1
Morsányi Bernadett: A szabadság törékenysége egy furcsa országban, Ami az ünnepi műsorból kimaradt, 2006/4
Morsányi Bernadett: Vannak olyan reggelek, 2007/1
Munk Artúr: Érettségi előtt és után, 2000/2
Nagy Abonyi Árpád: Esti Kornél hazatér, 2001/1
Nagy Abonyi Árpád: Hó az Ardennekben, 2001/2
Nagy Abonyi Árpád: Isola del Sole, 2002/2
Nagy Abonyi Árpád: Hogy vagy?, 2002/4
Nagy Abonyi Árpád: Skandináv koktél, 2003/3
Nagy Abonyi Árpád: Budapest, retour (Részlet egy készülő regényből), 2004/4
Nagy Farkas Dudás Erika: Egészen közelről, 2001/3
Nagy Farkas Dudás Erika: Emberhez mért házakat tervezni, építeni – beszélgetés Pesti Attilával, 2001/4
Nagy Farkas Dudás Erika: Erdőben, mezítláb hegedülni – beszélgetés ifj. Virág Gáborral, 2001/4
Nagy Farkas Dudás Erika: Minden pillanatnak a maga maszkja – beszélgetés Kukorelly Endrével, 2001/4
Nagy Farkas Dudás Erika: Építő emberek – beszélgetés, 2001/4
Nagy Gabriella: Mindenre volt jel, 2002/2
Nagy Gabriella: Mama, 2005/2
Nagy Gáspár: Utókor (11), Utókor (12), 2005/1
Nagy Koppány Zsolt: A vendégmunkás dalai, 2005/1
Nagy Ildikó Noémi: Itt-ott, 2002/2
Neža Mauer versei, 2005/2
Németh Ernő beszélgetett Kasza Józseffel „Eltépte a nép a láncot…”, 2000/4
Németh Ernő: Rádiós napló, 2000/4
Németh Gábor: Zsidó vagy?, 2003/4
Németh István: Vagyogatok, 2002/4
Netittia K. Froese: Édes otthon (Talált levél), 2001/3
Netittia K. Froese: Kiléptem a világból (A megtalált levelekból), 2002/2
Netittia K. Froese: Közjáték (A megtalált levelekből), 2002/2
Ninkov Kovačev, Olga: Egy évszázadnyi local obscure, 2000/2
Ninkovné K. Olga Mária: ,,A bolyongó” Balázs G. Árpád vázlatfüzete, 2001/2
Ninkov K. Olga Mária: Szerelem és szecesszió, 2001/4
Ninkovné K. Olga: Kiállítás a Milekics villában, 2002/1
Ninkovné K. Olga Mária: Ajánlom és köszönöm Tóth Thiel Margitnak, Tóth Margit és gyűjteménye, 2002/4
Ninkovné K. Olga Mária: Adalékok Kosztolányi Dezső képzőművészeti kapcsolataihoz, 2003/2
Odorics Ferenc: Mit rejt a ládika? (Az Aranysárkány elliptikus szerkezete), 2005/3
Oláh Szabolcs: Kosztolányi és az én-költészet előtörténete, 2001/1
Orbán Ottó: Dal a kockázatról és a mellékhatásró, Dal a mindennapos vereségről, 2005/1
Paolo Driussi: Kosztolányi költeményeinek szépsége és azok fordítási nehézségei, 2007/1
Pál Kata: Levél a táborból, 2002/2
Pál Kata: A víz, 2003/3
Papp Árpád: Rend-szertelenség, 2000/4
Papp Árpád: Nemes vadak és vadászó nemesek, 2001/2
Papp p Tibor: Hiányzó ráncszemek (Premx), 2001/4
Papp p Tibor: Liebe Tante (lokálpatriótizmus vs. identitásvesztés), 2002/1
Papp Zsolt: Honvágy (színpadra alkalmazva Juhász Erzsébet novellája alapján), 2002/3
Pató Attila: Volt egy ország – avagy a dieux trompeur, 2003/4
Pátkai Tivadar: Falusi forradalom, 2006/4
Paul Auster: Miért írok, 2000/3
Pécsi Györgyi: Globalizmus vagy globalizáció és nemzeti irodalom, 2003/3
Peer Krisztián: Vonaton, Hogy itt lehessek, Ezzel, 2001/4
Pekár Tibor: Mikor volt Szabadkán opera?, 1999/4
Pekar Tibor: A Szabadkai Filharmónia a két világháború között, 2000/2
Petar Vukov: Szabadkától Hollywoodig és a feledésig (Fülöp Ilona, egy szabadkai magyar írónő a XX. század elejéről), 1999/2
Petar Vukov: Virtuális utazások, 2001/2
Petar Vukov: Jövendölés a teherről, avagy triptichon az atlaszokról, 2002/1
Petko Vojnić Purčar: Elevenek enciklopédiája, Akár egy égiháború, 2000/1
Péterfy Gergely: Misikönyv (Részlet egy készülő regényből), 2004/4
Piszár Ágnes: Az utazás alakzatai (Szathmári István: Kurdok a városban), 2001/2
Piszár Ágnes: Egy polgár sétája, 2000/4
Piszár Ágnes: Közép-európai panoráma – Juhász Erzsébet, 2002/1
Podmaniczky Szilárd: Passió, 2005/1
Pomogáts Béla tiszteletbeli elnök bevezető előadása a Kosztolányi Dezső Napok tanácskozásán, 2001/1
Pomogáts Béla: Kosztolányi Erdélyben, 2002/1
Pomogáts Béla: Kosztolányi – Európa kapujában, 2003/2
Pomogáts Béla: Kosztolányiról – Európa kapujában, 2004/2
Pomogáts Béla: A ,,nagy költészet" magaslatán (jegyzet Kosztolányiról), 2005/3
Pomogáts Béla: ,,A véletlen tündéri ajándéka" Kosztolányi a költészetről, 2006/1
Pomogáts Béla: A Kosztolányi-konferenciák a béke szigetei, 2007/1
Radics Anita: Kosztolányi Dezső helye és szerepe a magyar nyelvművelés történetében, 2002/1
Radics Viktória: Hogy hogy vagyok (Most és mindörökké), 2002/4
Radivoj Dinulović: A szabadkai Népszínház új élettere, 2004/1
Radomir Konstantinović: Meggyőződés urasága, 2000/1
Radoslav Petković: Sorsok és kommentárok (részletek), 2002/1
Rajsli Emese: terek, 2002/1
Rákai Orsolya: Lelki tükörrendszerek, 2000/2
Robert Perušić: Leköpheted azt, aki rólunk kérdez, 2002/4
Robert Perušić: Leköpheted azt, aki rólunk kérdez, 2003/1
Robert Tilly: A zabagép, akár a gurman, csak kövérebb valamivel, 2000/4
Román András: Egy műemlékes építész csapongó gondolatai limesről, határról, 1999/4
Rudaš Jutka: Paul de Man és az irónia, 2001/3
Sáfrány Attila: Ez mind ő, 1999/3
Sáfrány Imre: Párizsi napló (részlet), 2000/2
Sáfrány Attila: A nevetés mögött, 2001/3
Sáfrány Attila: A tükörben III., Arc poetica, 2001/4
Sáfrány Attila: Haza-tér-és más, 2002/1
Sáfrány Attila: Miért rólad, 2002/2
Sáfrány Attila: Léptek, 2002/4
Sáfrány Attila: A világfalvak rendszere, 2003/3
Saly Noémi: Nő a kocsmában, 1998/3
Samu János Vilmos: Kaland, 1999/3
Samu János Vilmos: A Bateman-bizonytalanság eseménye (Bret Easton Ellis: Amerikai psycho), 2001/2
Samu János Vilmos: A címzett csöndje, 2002/2
Samu János Vilmos: Kétsávos autóúton, kifelé a keretből (hermeneutikai futókaland), 2003/1
Samu János Vilmos: A csábítás, 2003/3
Samu János Vilmos: Dionüszosz gondja, 2004/3
Sándor Klára: Írás Kosztolányi nyelvszemléletéről, 2001/1
Sándor Zoltán: Kutyaélet, Az őrült, Ünnep, 2004/3
Sava Babić: Miodrag Pavlović hetven lépcsőfoka, 1999/4
Sava Babić: Kosztolányi és Esti Kornél szülővárosában, 2001/1
Sava Babić: Esszényi kis üvegcse, 2001/3
Sava Babić: Disharmonia terrestris (?), Appendicitis (?), 2007/1
Sebők Zoltán: A százlábú baklövése, A geg teológiája, 2002/1
Sebők Zoltán: A felesleg dicsérete, 2002/4
Shirley Kaufman: A teljesség álma, 1999/3
Sibila Petlevski versei, 2005/2
Sirbik Attila: Most majd minden, 2000/4
Slavko Matković: A helyi költők egyesülete, 1998/3
Snježan Rončević versei, 2005/3
Stadler Aurél: Hegyek – vizek – emberek, Beszélgetés Stadler Auréllal, 2000/2
Stadler Aurél:, Zákány Antalhoz, 2000/2
Stadler Aurél:, Levél Versecről, 2000/2
Stevan Mačković: Néhány mondat a szabadkai ipar, fejlődéséről, Szabadkai Bőripar Rt., Gingold Salamon halkonzervgyára, Keményítőgyárak, Mária Terézia Kenyérgyár Rt., Ruff Testvérek, Margit Rt., A többi ipar(gazdasági)ág, 2005/4
Svetlana Makarovič versei, 2005/2
Svetlana Makarović versei, 2006/23
Szabó Cibolya Teréz: Milovan Miković költészetéről, 2004/2
Szabó József: Dr. Kosztolányi Árpád, 2001/1
Szabó József: Idősebb és ifjabb Stadler Aurél, 2000/2
Szabó József beszélgetett Garay Béla rendezővel (1897–1987) 1982 februárjában és szeptemberében, Életösszegzés, 2003/1
Szabó Palócz Attila: Az elfuserált némber naplójából, 2002/2
Szabó Palócz Attila: Még föl lehet kapaszkodni..., 2002/3
Szabó Palócz Attila: Vadcseresznye gyümölcstea, 2003/3
Szabó Palócz Attila: Két csepp vizet a tengerbe, 2004/4
Szabó Palócz Attila: A 4-es metróra várva, 2006/23
Szabó Palócz Attila versei, 2006/4
Szabó Szilvia: A kővé vált könyvtár és a Duna olvashatósága, (Jókai Mór és a Duna-mítosz), 2002/2
Szajbély Mihály: Tájak, könyvek, szabadkák, 2000/1
Szajbély Mihály: A borz, 2001/1
Szajbély Mihály: Tetten ért ihletek, párhuzamos olvasatok, 2003/2
Szajbély Mihály: Könyv, sajtó, Kosztolányi, 2005/3
Szakmány György: Esti és a háború, 2001/1
Szakmány György: Apu nem megy sehová (részlet), 2005/3
Szathmári István: A dinamit – a mérnök, a kesehajú, a kertész – és a hószínű lepedő, 2003/4
Szél Dóra: Progresszió, 1999/3
Szeles Judit: Az Orlando-projekt, 2005/2
Szeles Judit: Az áruló, Krúdy utca 12, 2006/4
Szemerédy Virág: Vidikovác, Találkozás, Történet, 1999/4
Szerbhorváth György: Hazabeszélés, 2001/4
Szerbhorváth György: Forma, haza, maffia (jegyzek), 2002/4
Szerbhorváth György: Korzó, azt hiszem, 2003/4
Szerbhorváth György: Kérek még egy hamburgert, dupla kecsappa'!, 2004/3
Szerbhorváth György: Pontatlan történetek helyben, 2004/4
Szerbhorváth György: Botrányos-e a banalitás? 05/2
Szerbhorváth György: Október, 2006/4
Szijj Ferenc: Kenyércédulák/Péntek, 2000/3
Szilágyi Zsófia: Egy szentpétervári dandy a Kaukázusban (Kelet és Nyugat találkozása Lermontov Korunk hőse című regényének a fatalista fejezetében), 2002/1
Szilágyi Zsófia: Özvegy, burokban (Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonáról), 2004/2
Szilágyi Zsófia: Só, gyufa, 2005/4
Szilágyi Zsófia: Tűzbe, vízbe, lángba, 2005/2
Szilasi László: Corpus Separatum, 2005/2
Szirák Péter: Az emlékezés elevensége (Kosztolányi az irodalmi jelenben), 2001/1
Szitás Erzsébet: Fénynyalábok, 2000/3
Szűts Zoltán: Az összeszerelő üzem, 1999/2
Svetislav Jovanov: Csoda a Ben Akibában, 2000/1
Sylvia Plath: Megcsalatva, 1999/3
Sylvia Plath: Születésnapi költemény, 2000/3
Taja Kramberger versei , 2005/2
Takács Tibor Faki: Intim forradalom, 2000/4
Tamás Zsuzsa prózája, 2006/23
Tamás Zsuzsa versei, 2006/1
Terecskai Bernadett: Kosztolányi dionüszoszi szemlélete, 2001/1
Thomka Beáta: A köznapok fikcionalizálói: életrajzok, útirajzolók, 2001/1
Thomka Beáta: Kelengyelajstrom és vertfal, 2001/3
Thomka Beáta: ,,Finom adogatás”: Kosztolányi és Tolnai, 2002/1
Tilly Róbert: Theme from imaginary western, vagy: tenger, mely (mély)hűtlen lett a Tengerészhez, 2001/2
Tóbiás Krisztián: Színésznők az erkélyen, 2002/2
Tolnai Ottó: A Kék tóhoz címzett novella, 1998/3
Tolnai Ottó: Gyémántos történet, 2000/1
Tolnai Ottó: Cincárok, 2000/3
Tolnai Ottó: Kosztolányi, az etruszk, 2001/1
Tolnai Ottó: Az indigó indusok avagy édesapám ún. könyvtára, 2001/3
Tolnai Ottó: Hackamore, 2002/4
Tolnai Szabolcs: Fövenyóra (forgatókönyv) Fövenyóra másik fordítás, 2003/2
Tomaž Šalamun versei, 2005/2
Tomislav Žigmanov: Nappali sötétség, 2005/3
Tompa Mária: Rajz és szöveg összefüggése Szentkuthy Miklós életművében, 2000/2
Tompos Lilla: ‘48 hatása a magyar viseletre, 2003/1
Törköly Emese prózái, 2006/23
Tóth Annamária: Rendbontó családmodellek, 2004/4
Tóth Annamária: A jótett józansága, 2005/2
Tóth Annamária: Állataink állapotai, 2005/4
Tóth Béla: Itt van újra, 2000/4
Tóth Béla: A tér, Piacgazdaság, 2003/3
Tóth Krisztina: Nagy vonalakban a női szexualitásról, 2005/2
Tverdota György: Kosztolányi és a halál (Kosztolányi fogadtatása Franciaországban), 2005/3
Utasi Anikó: Írók a KZ-lágerban, 2000/2
Utasi Anikó: „Az integráns látnok”, 2001/3
Utasi Csilla: Önéletírás a végesség terében, 2000/1
Utasi Csilla: A hinterland krónikása, 2000/2
Utasi Csilla: Az arc ellentmondása, 2000/3
Utasi Csilla: Hugo von Hofmannsthal Katonatörténet című novellájának néhány elméleti kérdése, 2001/4
Ünnep (egy igaz történet három lehetséges végkimenetellel), 2004/3
Vadai István: ,,A jobb rímek Kosztolányié", 2006/1
Valkay Zoltán: Plasztikus–építészet, avagy építész–szobrászok ,,üveggyöngy játéka", 2001/4
Valkay Zoltán: Az első betűig jutott, 2001/4
Valkay Zoltán: Az elveszett templom, 2002/4
Varga Anikó: A pohár fenekén csillan..., 1998/3
Varga Anikó: Meg (nem) ismerés avagy a pavići nyelven keresztül rekonstruált történelem-tudat, 1999/4
Varga Anikó: Szemelvények a Közép-Európába tartó járatok menetrendjéből, 2000/1
Varga Anikó: Az írás eretnek és vétkes módszerei (Bruno Schulz és Danilo Kiš), 2001/2
Varga Csilla: Nő a végeken, Határok közt, 2005/2
Varga István: Csodák nyomában (Gion Nándor: ez a nap a mienk, Jéghegyen, szalmakalapban), 1999/2
Varga István: Az ifjú Magyar László (A tények), 1999/3
Varga István: Egy értékes önéletrajz kapcsán (Varga Zoltán: Bábel árnyékában), 1999/4
Varga István: Megbecsülendő értékeinkről, 2000/2
Varga István: A szabadúszó keserű számvetése, 2000/4
Varga István: Regény az eltűnt folyóról (Boško Krstić: Vízöntő), 2002/2
Varga István: Rejtélyes költősors (Gulyás László: A másik nap), 2002/2
Varga István: Keserű évek (Kontra Ferenc: Gimnazisták), Az anyajegy szépsége (Karácsonyi Petra: Csantavéri Orlandó), 2002/4
Varga István: Feloldhatatlan szorításban (Gulyás József: Volt idő), 2003/1
Varga István: A mesés valóság (Gion Nándor: Aranyat talált), 2003/4
Varga István: Az elbeszélés öröme (Balázs Attila: A meztelen folyó), 2004/2
Varga István kritikái: Nádas Péter, Kontra Ferenc, Spiró György, 2006/23
Varga István: A valóság változatai három új vajdasági könyvben, 2005/3
Varga Mátyás: Az eltérés öröm(hír)e (Gondolatok a művészet és hit viszonyáról, 2001/3
Varga Mátyás: Végig a vizes kövön, 2002/4
Várszegi Tibor: Bácska és Székelyföld között félúton, 2001/2
Vasagyi Mária: A Kőkecske, 1998/3
Vasagyi Mária: Mezsgyék, 1999/3
Vasagyi Mária: Efemeridák, 2000/2
Vasagyi Mária: A világon aznap..., 2000/3
Vasagyi Mária: Ecce homo, 2001/3
Vasagyi Mária: Iratok a lombosi levéltárból, 2002/2
Vass Tibor: Fejfájós naplós vers, 2002/2
Vass Tibor: Falumbéli vers, 2003/3
Vass Tibor: Okvetetlen ágyakon, 2004/2
Vedrana Ružan: Fül, torok, kés, 2003/4
Végel László: Szélrózsa, 2003/4
Verebes Ernő versei, 1999/2
Verebes Ernő: A kioldás (Tanulmány egy végkifejletthez), 2002/2
Verebes Ernő: A kioldás (Második rész), 2002/3
Verebes Ernő: Bernadotte Folke és a hun vezér, 2003/3
Verebes Ernő: Nőbekezdések, 2005/2
Verebes Róbert: Kosztolányi motorcsónak című novellájának főhőséhez, 1999/3
Vickó Árpád: „Én egy kiegyensúlyozott magyar úr vagyok” Beszélgetés Esterházy Péterrel, 2000/3
Viktorija Aladžić: A királynő, 1999/2
Viktorija Aladžić: Az építő Reichl Ferencnek, 1999/3
Viktorija Aladžić: Bártfa, 2000/1
Viktorija Aladžić: Az Art Nouveau, a szecesszió a Jugendstil Európában, A szecesszió születése Szabadkán, 2001/4
Viktorija Aladžić: A tér – élő műalkotás, 2002/1
Viktorija Aladžić-Mirko Grlica-Gordana Prćić Vujnović: Egy utca a globális falu, 2003/3
Viktorija Aladžić: A város születése, 2004/3
Viktorija Aladžić: A szabadkai színház, 2004/1
Villányi László: Egy másik vonal, 2000/1
Villányi László: Egy másik utazás, 2001/2
Villányi László: A pisilési naplóból, 2002/2
Villányi László: Szabadkai kollázs, Palicsi kollázs, Kanizsai kollázs, 2003/4
Virág Zoltán: A kolosszalizálás szövegalakzatai (Brasnyó Istvánról), 1999/4
Vlahovity Annamária: Szusszanatok, 2007/1
Vojislav Sekelj: Kérem, Kérem II,.Kérem III., Kérem IV., Kérem VI., 2000/1
Vörös István: Heidegger, a postamester, 2002/2
Vörös István: A magányos óvodás panaszai, 2003/2
Vörös István: Nyári reggel, 2002/4
Vörös István: Kivonulás, 2003/4
Walter Benjamin: Téli este, 2000/3
Weiner S. Tibor: Zarathustra útján, Egy hazugság, A delphoi jósnak a koldus, 1999/4
Weöresharaszthy Bagos Lajos: Pusztám szépe megcsalatása, 2002/2
Z. Varga Zoltán: Az írói véna Error! No bookmark name given, 2001/1
Zalán Tibor: és néhány borús reggeli üzenet..., Létismeretlenes egyenletek, 2005/1
Zeke Gyula: Szabadka-stáció, 1998/3
Zeke Gyula: Ránézünk egy levélre..., 2001/1
Zvonko Sarić versei: Átvitel, Az eső egyesített bennünket, Fel/újító, Suly a nyárson, 2002/2
Zvonko Sarić: Törmelékek és szilánkok & kérdőjelcsokor a kilencvenes évek elmúltával, 2002/4